Vállalkozóként sokszor jönnek velem szembe gazdasági, gazdálkodási, cégvezetési problémák. Lehet ez cégépítés, marketing, pénzügy, logisztika, a spektrum eléggé széles. De stratégia és tervezés nélkül a mai világban cégünk számára csak a lassú leépülés, vagy a kényelmetlen stagnálás jut.

 

Jelen piaci helyzetben, az elszálló energiaárak, takarmányárak, infláció okozta szorításban vállalkozóként újra és újra mérlegelni kell, milyen utat válasszunk, hogy cégünk továbbra is jól prosperáljon. 

Véleményem szerint ez még nem válság, hanem szemléletformáló, kényszerítő tényezők együttese. Mire kényszerít? Hogy hatékonyabbak legyünk, ne pazaroljuk el erőforrásainkat és a bevételszerzés folyamatosan fókuszban legyen, hogy tudjuk a működésünket mivel finanszírozni.

 

Egyre több helyen látom ágazatunkban, hogy a vadászatra jogosultak a könnyebb utat válasszák. Egyre kevesebb a vadásztatás, a letermelés, mert egy fácánvadászat megszervezése nem kis feladat. Sokan így fel is hagynak a neveléssel, a vadásztatással, tehát a fácán kikopik a Társaság repertoárjából. A másik eset, hogy hasznosítják az eddigi voliereket, épületeket, erőforrásokat arra, hogy a megnevelt madarat tovább értékesítsék. A logika így jogos is, „könnyebb pénz”, gazdálkodik is a Társaság, de véleményem szerint nem ez lenne a Jogosult alapvető feladata. Hanem a vadásztatás, a felnevelt állomány hasznosítása. Az elmúlt években megfigyelhető már egy olyan tendencia, hogy a nyáron szinte pánikvásárlás folyik, egyre növekszik az előnevelt fácánért az igény, majd a vadászszezonban egyre több felnőtt fácánt (nem vadászatot) értékesítő hirdetéssel, telefonhívással találkozom - pánikeladás.

 

Ezzel az a probléma, hogy az ország igényét kiszolgáló fácántelepek már-már túl vannak terhelve nyáron a hatalmas keresleti piac miatt, majd őszre hirtelen túlkínálat keletkezik s a tenyésztő/nevelő a nyáron értékesített saját portékájával kell konkuráljon azoknál akik vadásztatnak. Ez a túlkínálat egyre nagyobb lesz, mert egyre kevesebb a teríték, egyre több a madártartó. Ennek a következménye egy spirálszerű előnevelt dráguláshoz és egy téli árcsökkenéshez vezethet, magyarul szűkül az előnevelt vásárlási és felnőtt madár eladási ára közt a rés, amire a mai költségviszonyok közt nagyon is figyelni kell. Mert ugyanis a madár nem csak a takarmányt eszi és a vitamint issza a volierben. Számolni kell a volier megújítási költségével, az amortizációval, mortalitással, a munkabérrel, a járulékokkal, valamint a haszonnal is. A felnőtt fácán árát nem lehet az égig emelni mert nem lesz versenyképes.

 

Ez a része egyszerű közgazdaságtan. A hiányzó bevételeket pótolni kell, mert nem lehet a Társaságot finanszírozni. Ki fogja ezt megfizetni? Emelünk a tagdíjon? Máshogy gazdálkodunk a vadállománnyal – már ahol van? Mit is kap cserébe a tagság a tagdíjáért? Eljött az az idő, hogy vállalkozói szemlélettel nézzük a helyzetet. Ma Magyarországon szolgáltatást exportálni az egyik legnagyobb üzlet. 

 

Jól tudom a jelenlegi formátum nehézségeit, valamint az idei aszály okozta következményeket. De ez nem lehet akkora kibúvó, hogy ne foglalkozzunk az apróvaddal, a predátorokkal, s hogy új vadászatokat szervezzünk. 

 

Mielőtt véleményeznénk a fentieket, az alábbi kérdésekre válaszoljunk magunkban, őszintén:

• Mikor hirdetett nem tagi vadászatot a Társaság utoljára?

• Évente hány új csoport érkezik?

• Hány olyan csoport van, amelyik nem a Társaság baráti körének része?

• Alkalmas-e a terület új vadászati helyek kijelölésére?

• Mennyit költöttünk hirdetésre?

• Meg tudunk-e szólítani külföldi vadászokat is?

• Miből fogunk gazdálkodni a következő években, ha az elhatalmasodó vadkár miatt a vadon élő állományt jobban kell szabályozni?